Tango Libre

A tangóról szabadon

Az álom folytatódik, továbbjutottunk

tango9801_16.jpgEgyszerűen le kell írjam, köszönöm Balázs a támogatást, nélküled nem lehetnék itt. 

Lement a világbajnokság második napja és megint kiderült, valahogyan soha nem tudunk megúszni incidens nélkül egy tangó versenyt. Amikor megérkeztünk a selejtezőre elégedetten konstatáltuk, hogy a 37-es rondáig (amelyikben a selejtező első napján táncoltunk) még rengeteg idő van. Nevettem is, amikor az öltözőben a következő beszélgetést hallottam.

- Cuando bailás? (Mikor táncolsz?)

- No lo sé. (Nem tudom.)

Hogy az ördögbe nem lehet megjegyezni, hogy melyik körben táncolt az előző napon??? Utána tudtam meg, hogy a második napon változott a csoportok beosztása, csak ezt velünk valahogyan senki sem közölte. Akkor már nem nevettem, amikor a mikrofonba kiabálták, hogy pareja 405!!! Azok, mi voltunk, és a 34-es körben kellett táncolni a 37-es helyett, kb. 40 perccel hamarabb. Rémület a köbön, és 90 másodperces gyakorlásra maradt idő a körünk előtt.

Kellenek a kilométerek

Amikor tavaly megnyertük a Uk Tangó Championshipet, fogalmunk sem volt, hogy mekkora hátrány középdöntőből indulni a világbajnoksagon, illetve döntőben kezdeni az Európa bajnokságon a selejtező helyett. Mostmár tudjuk, hogy semmi sem pótolhatja az ott szerzett tapasztalatokat, azt a szívást, ahogyan száz ember körülötted, izgul, feszült, gyakorol és reménykedik, miközben alig van oxigén a környéken.

Ezért is nagyon jo érzés, hogy nagy nevek, példaképek között-előtt-után tovabjutottunk 2019-ben. Mivel nagyon kíváncsi voltam a tavalyi selejtező eredményekre, de sehol sem találtam meg, így felraktam az endretangóra a selejtező eredményét, hogy jövőre is megtalálhassam, ha szeretnék nosztalgiázni.

Budapest-Buenos Aires milonga árak, 1-1 a mérkőzés állása

Elég a versenyből, ha ezt a blogbejegyzést tegnapelőtt írtam volna, inkább azon lelkendeznék, hogy olcsóbbak a milonga árak Budapesten mint Buenos Airesben. Ezen a téren nekem a referencia a Hölgyválasz milonga a 4 óra 30 perc - 4 óra 45 perces szombati főműsoridejével. Nos, a Tangó Salon Extremo záró milongája 250 peso volt, egy átlagos milonga pedig 150-200 peso. Mivel a dollár árfolyama brutális 25%-al drágult, így visszaált döntetlenre a magyar—argentin milonga árverseny legalábbis addig, ameddig a helyi milonga árak nem követik az özönvízszerű inflációt. Utána pedig büszkék lehetünk, hogy Budapesten olcsóbb a milonga, mint Buenos Airesben.

A selejtező után

44 ronda az rengeteg táncost jelent. Éppen azért, amikor beültünk a nézőtérre és néztük a a még táncolókat, csak néztünk ki a fejünkből és egyre nehezebben hittünk abban, hogy benne lehetünk a 108 tovabbjutó párosban. Egymásra néztünk Andival két szuper táncosokkal teli ronda után és szinte egyszerre mondtuk az egyik legnépszerübb filmes mondatot: let's get out of here! Mert nincs kedvünk ott lenni, amikor kiderül, hogy kiesünk. 

El is mentünk vacsorázni egy vegás helyre az eredményhirdetés helyett, ami egyébként a mi szeretett Fabriciónk lakásától 3 cuadrára, azaz 300 méterre van. Itt ért utol a hír... nem estünk ki, sőt nagyon is előkelő az helyezésünk.

Videó a selejtezőről hanggal holnap lesz, illetve van fenn a fb. oldalamon egy videó hang nélkül. A  középdöntő augusztus 17-én lesz. Egy biztos, már nem lehetünk rosszabbak mint 120. a 451 párosból.

A bejegyzés trackback címe:

https://tangolibre.blog.hu/api/trackback/id/tr5915008592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása