Tango Libre

A tangóról szabadon

Tangó show maszkban és kesztyűben

tango-koronavirus.JPGNem is olyan régen, amikor még nem volt koronavírusos eset Magyarországon, de már érezhetően kevesebben voltak a  budapesti táncesteken, az egyik tangó tanítványom megkérdezte, hogy nem szeretnék-e maszkban tanítani tangót a csoportos óráinkon.

A kérdésen igencsak elcsodálkoztam. Bár megértettem a feltevés jogosságát, úgy döntöttünk Andreával, hogy szükség esetén inkább leállítjuk a tangó tanítást, mintsem maszkot tegyünk az arcunkra. Pár napra rá a vírus jött, látott, és remélhetőleg ideiglenesen, de győzött. Néhány napra rá bezártuk a milongákat, csoportos órákat és szinte mindent, ami a tangóval kapcsolatos.

La Boca - Caminito - Buenos Aires

A tangó az egész világon leállt, de legdurvábban talán Buenos Airesben volt érzékelhető a változás. Argentína fővárosában nagyon sokan élnek meg abból, hogy az utcán táncolnak, vacsora showkban, esetleg éttermek előtt felállított kis színpadokon. Az egyik ilyen népszerű hely a La Boca negyed Caminito nevű utcája tele ilyen jellegű éttermekkel, tangós kellékek, csecsebecsék vásárával. Íme a Caminito egyik jellegzetes része:
la_boca.jpg
Amikor 2010-ben elsőre voltam Buenos Airesben, imádtam ezt a helyet. Nekem is van egy videóm, amikor 2010-ben kezdőként a La Boca negyedben táncolok egy utcatáncosnővel. Az utcáról beállva, MBT cipőben, elég viccesen próbáltam alkotni valamit a következő felvételen látható eredménnyel. Az akkori utazásomról egyébként blogoltam is, 40 napot töltöttem ott. Ha valaki el szeretné olvasni, akkor itt érhető el az élménybeszámoló.

Apropó, most hogy megszámolom, már több mint egy évet töltöttem Buenos Airesben.

Tangó show maszkban és kesztyűben.

 

A címlapon szereplő fotó és a most következő képek is a Caminitóról származnak de alig tudom elhinni, hogy valósak és nem csak megrendezettek a fotós kedvéért. De ismerve a helyet, és ahogyan a koronavírus felülírt mindent, simán elképzelhető, hogy a képen látható Makrina Anastasiadou és táncpartnere " El Morocho" a szinte teljesen üres étteremben táncol néhány turistának.

tango-koronavirus0.jpg

tango-koronavirus2.jpg

tanog-koronavirus3.jpg
tango-coronavirus-tanc.jpgA képek március 16-án készültek és Matias Baglietto készítette őket. Reméljük, nemsokára minden rendben lesz.
Képek forrása: pixabay.com,  reuters.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tangolibre.blog.hu/api/trackback/id/tr7915587190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása